A Fandante Kamarakórus hódmezővásárhelyi és környéki fiatalokból álló amatőr a’capella énekegyüttes. Alapítónk, művészeti vezetőnk és karnagyunk Melegh Tamás.
Bár a tagok többsége zeneiskolába vagy zenei általánosba járt és korábban is énekelt iskolai, főiskolai-egyetemi, vagy városi vegyeskarokban, illetve kamarakórusokban, egyikünk sem képzett hivatásos énekes, és zenei oktatási intézményhez sem kötődünk. Együttesünk tehát a szó legtisztább értelmében amatőr művészeti csoport Az éneklés számunkra igazi örömöt jelent, egyúttal pedig olyan közeget, amely eltérő hátterű, érdeklődésű és életstílusú embereket hoz össze hétről hétre, fellépésről fellépésre.
Működésünk eddigi tizenegy évében változatos repertoárt alakítottunk ki reneszánsz és egyéb klasszikus a’capella darabokból (világi és egyházi művekből), gospel- és spirituálé-feldolgozásokból, de ugyanilyen örömmel énekeljük kortárs magyar zeneszerzők darabjait is, többek között a hódmezővásárhelyi zenepedagógus Steiner Béla és Búza András kompozícióit is.