A Fandante Kamarakórus története

A kórus


A Fandante Kamarakórus hódmezővásárhelyi és környéki fiatalokból álló amatőr a'capella énekegyüttes. Alapítónk, művészeti vezetőnk és karnagyunk Melegh Tamás.

Bár a tagok többsége zeneiskolába vagy zenei általánosba járt és korábban is énekelt iskolai, főiskolai-egyetemi, vagy városi vegyeskarokban, illetve kamarakórusokban, egyikünk sem képzett hivatásos énekes, és zenei oktatási intézményhez sem kötődünk. Együttesünk tehát a szó legtisztább értelmében amatőr művészeti csoport Az éneklés számunkra igazi örömöt jelent, egyúttal pedig olyan közeget, amely eltérő hátterű, érdeklődésű és életstílusú embereket hoz össze hétről hétre, fellépésről fellépésre.

Működésünk eddigi tizenegy évében változatos repertoárt alakítottunk ki reneszánsz és egyéb klasszikus a'capella darabokból (világi és egyházi művekből), gospel- és spirituálé-feldolgozásokból, de ugyanilyen örömmel énekeljük kortárs magyar zeneszerzők darabjait is, többek között a hódmezővásárhelyi zenepedagógus Steiner Béla és Búza András kompozícióit is.

Az énekkar megalakulása, 2000. augusztusa óta rendszeresen részt vesz a Baross Gábor (elhunyt 2009.) Liszt-díjas karnagy által életre hívott, évente megrendezett kunszentmártoni Tiszazugi Zenei Fesztiválon. Visszatérően állandó, meghatározó és ihletadó élmény az ELTE Bartók Béla Énekkarával és zenekarával, illetve más vidéki városok énekeseivel együttműködve olyan, a kamaraegyüttesek lehetőségeit meghaladó, nagyszabású műveket is megtanulni és előadni, mint Vivaldi Magnificatja, Mozart miséi, Kocsár Miklós Laudatio Episcopi Sancti Martini (Szent Márton püspök dicsérete) című műve, Orbán György Magnificatja, Robert Ray Gospel Magnificatja vagy Leonard Bernstein Chichester Psalms (Csicseszter-zsoltárok) című oratóriuma.

2004-ben az együttes részt vett az 58. Llangolleni Nemzetközi Zenei Fesztiválon, Walesben.

2005-ben az énekkar tagjaiból megalakult a Fandante Kamarakórus Egyesület. Ez a non-profit szervezet biztosítja az együttes működési kereteit és kezeli a pályázatokból, valamint a támogatóktól - alkalmi adományokból, illetve a személyijövedelem-adó 1%-ából - befolyó támogatási összegeket. A pályázati összegek és adományok felhasználásáról az egyesület évente elszámol.

A 2007-es év mérföldkő volt az együttes életében: az Egyesület kiadásában megjelent a Fandante Kamarakórus első CD-lemeze Tengernek Múzsája címmel. A címadó kompozíció Steiner Béla háromrészes műve, amely Nagy László bolgár népköltészeti fordításaira született.

2008-ban a tagságában megújult Fandante Kamarakórus tovább folytatja eddig tevékenységét, koncertjeivel és ünnepi fellépéseivel gazdagítva Hódmezővásárhely zenei és kulturális életét.

2009-ben a Fandante Kamarakórus meghívást kapott, hogy az olaszországi Rubanóban, Padova mellett képviselje Hódmezővásárhelyt - és egyben Magyarországot - a 28a RASSEGNA Rubanese di Canto Corale nemzetközi kórusfesztiválon. E fesztiválon való részvételünk célja az, hogy Hódmezővásárhelyt ismét megmutassuk a világnak, és egyben a kórus is újabb lendületet vehessen itthoni kulturális missziójának folytatásához.

2010-ben 10 éves fennállását ünnepelte a Fandante Kamarakórus, mely alkalom apropóján 2010. december 11-én jubileumi koncertet rendezett.

2011. májusában a Deo Gratias kórus meghívására Bernecebarátiban, Kemencén és Ipolyságon adott koncertet a Fandante Kamarakórus.

2012. január 22-én, a Magyar Kultúra napjána a Fandante Kamarakórus nyerte el a Bessenyei Művészeti Díj csoportos kategóriájáért járó elismerést. A díj elnyerése mély büszkeséget és felelősségtudatot váltott ki kórus tagjaiból, hiszen a jövőben is a díjhoz méltó színvonalat kell képviselniük. 2012. május 18-20. között kórustalálkozót szerveztek Szegeden és Hódmezővásárhelyen, melyen az ipolysági Musica Aurea vegyeskarral adtak közös koncertet.

2013 júniusában részt vett az immáron XX. alkalommal megrendezésre került kunszentmártoni Tiszazugi Zenei Fesztiválon. A decemberi Adventi Énekszó című év végi koncerten a kamarakórus nőikari változata is megmutatta magát, mely igen nagy sikert aratott a közönség körében.

A 2014-es év is koncertekben bővelkedik, a kórus több alkalommal is megmutatta magát: a helyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban rendezett nemzetközi konferencián, június 6-8 között ismét ellátogatott Ipolyságra valamint június 21-én részt vett egy Lajosmizsén megrendezett kórusfesztiválon, ahol számos új ismeretségre és barátságra is szert tettek a tagok, hála a Lajosmizsei Városi Kamarakórusnak. Ősszel pedig Zenta városába is ellátogathattunk. Örömmel tettünk eleget a felkérésnek mely alkalmából mi is énekelhettünk Zenta város napján, melyet az 1697-ben lezajlott zentai csata emlékére minden évben megrendez a város.